Környezetbarát ötletek politikusoknak

Néhány tudós olyan kutatásokat végez, amelyek valószínűleg több rosszat tesznek az ökoszisztémának, mint jót, például azok, akik genetikailag módosítják az élőlényeket, akik egy géppel akarják szimulálni az emberi agyat, akik kísérleteket végeznek az anyag legkisebb alkotórészeivel, akik megkönnyítik a tömegpusztító fegyverek gyártását, vagy akik növelik az emberek hatékonyságát a bolygó kiaknázásában. Ezeket a tudósokat nem szabad támogatni az állam pénzéből. A tudósok fizetése attól kell, hogy függjön, mennyi jót tesznek.

A devizahitelek olyanok, mint a szerencsejátékok. Még ha nem is beszélünk a bankok feltételezett trükkjeiről az árfolyamokkal a hónapok végén, meg kell említenünk azokat az etikai problémákat, amik ennek a szolgáltatásnak az elérhetőségéről merülnek fel. Azok az emberek, akik ezeket a kölcsönöket kapják, talán nincsenek birtokában azoknak a szellemi képességeknek, amelyekkel megítélhetik, hogy ezek a kölcsönök jók lesznek-e nekik vagy nem. Ezért szabályozni kellene, hogy ki kaphat ilyen kölcsönt, és milyen feltételekkel. Ez nem csak azokért az emberekért fontos, akik kapnák ezeket a kölcsönöket, hanem azoknak az embereknek a versenytársaiért és az emberek családjaiért is. A versenytársaknak kevesebb esélyük lenne arra, hogy fenntartható (kölcsöntől mentes) módon győzzenek, és valószínűleg több teher lenne a gyerekeken, mint a szüleiken. Atyáskodás, fenntartható verseny, családi ügyek és a népességszabályozás mind okok lehetnek arra, hogy miért szabályozzuk a devizahiteleket, nem is említve az iszlám vagy a korai keresztény törvényeket, amelyek minden kamatos kölcsönt betiltottak. Röviden, az embereknek nem szabadna több pénzzel tartozniuk, mint egy meghatározott összeg, és ezt a pénzösszeget, a hitelek maximális értékét az államnak kellene meghatároznia, és nem a bankoknak. Ebből az is következhet, hogy a kölcsönök nem lehetnek devizahitelek

...

Ha minden típusú laptophoz ugyanolyan töltő tartozna, akkor könnyebb lenne ezeket a laptop-töltőket újrahasznosítani. Ez egyrészt maguk a laptop-töltők által jelentett környezetszennyezést csökkenthetné, másrészt megkönnyítené azt, hogy egy napelemeket gyártó cég olyan laptop-töltőt gyártson, ami napelemmel működik. A laptopokon kívül egyéb elektronikai berendezések töltőit is érdemes lenne standardizálni, sőt talán még a hozzájuk tartozó akkumulátorokat is. Így lehetővé válna az olcsóbb kategóriába tartozó napelemek tömeges felhasználása. Ha még tovább megyünk, talán a számítógépek és más elektronikai berendezések egyes alkatrészeit is érdemes standardizálni, hogy a régi, rossz gépeknek minél nagyobb részét újra lehessen hasznosítani. Ha még tovább megyünk, kiterjeszthetjük ezt az elvet sok más gépre is, sőt, talán még olyan dolgokra is, mint a joghurtos doboz. Lehetséges, hogy ez nem áll a gyártók érdekében. Ha a megfelelő gyártók erre nem hajlandók, akkor a terv megvalósítása nyilvánvalóan a politikusok feladata. Arra viszont vigyáznunk kell, hogy szükségtelenül ne korlátozzuk az emberek szabadságát emiatt: csak akkor standardizáljunk, ha az tényleg indokolt, és jelentős javulás érhető el vele elhanyagolható mennyiségű kellemetlenség mellett; tehát ha többet használunk, mint ártunk.

További olvasnivalók

(ezeket nem feltétlenül olvasta el a szerző):

A.C. Grayling - What is good? (2003; Phoenix, London, 2004)

Robert Van De Weyer - Against Usury: Resolving the Economic and Ecological Crisis (SPCK Publishing, 2010)

Rohan D'Souza - Environment, Technology and Development: Critical and Subversive Essays (2012)

Környezetvédő nemzetközi ügyek (fejezet kihagyva)

Egy olyan világban, amelyben a jó tanulók gazdagabbak lehetnének, ennyivel is több fejezet kerülhetett volna bele a könyv ingyenes verziójába.